Risu-Poems

Fellegekben vagy, bár nem mindig boldog
Ha jön a hideg, van egy kis dolgod
Nem panaszkodsz, példát vehetnék
Ősszel a parkban, veled sírhatnék

Fehér színed az ég lágy ölén
Hatalmas vagy, mégis szállsz könnyedén
Bár színed néha, szürkévé változik
Bánatod arcodból könnyként távozik

Olykor, hívod minden cimborád
Kontinensről kontinensre vándoroltok át
Befeditek az ég minden pontját
És együtt alkottok hihetetlen csodát

Van idő, mikor nyugovóra térsz
A nap uralkodik, s te már nem mesélsz
Én meg csalódottan kereslek az égen
Gyere vissza..kérlek szépen..

Sok mindent láttam
De ilyet még sohasem
Kívánnék tőled
Hisz annyira szeretem

Aprónak tűnsz
Mégis nagy dolgot teszel
Ha akarom őt
Mond, velem leszel?

Pár másodperc
Ennyi látszik belőled
Remélem teljesíted
És hallok még felőled

Eltűntél.
Már csak a szemem ragyog
Ha teljesítetted
Akkor boldog vagyok.

"Sziklán szunnyadó indulat
Mélyből kirobbanó gyűlölet
Lángra lobbant harag
Frissen virágzó alkonyat
Árral úszó bánat
Szemből jövő áradat."

Hagytam e pár sort párnája szélén
Visszanéztem az utca végén
Sóhajom elárulta, hogy nehéz lesz
De kértem szívem "Csak most eressz"

Utamon kísért a gondolat
"Vajon mit érez, mit gondolhat?
Érti e a sorokat? Tudja mit érzek?"
E közben a messzi távolba nézek.

Megpihentem valahol, távol tőle
Nehéz volt kimozdulni mellőle
De hagytam neki pár sort
A papír másik oldalán, mely így szólt:

"A szikla kihűlt, már nyugodt
Felszáradt minden, amely mélyről jött
Elaludt a láng, békében pihen
Feljött a nap, illat terjeng a réten
A vízesés elfojtott mindent
Ne sírj. Tudd szeretlek itt bent."

Manapság hamis minden könnycsepp
Azt hiszik, ha sírnak, akkor minden könnyebb
Felveszik a maszkot, hitetik, hogy baj van
Az ilyen embereknek a szívük helyén szar van

Manapság az agresszió lételem
Táplálja őket a belső félelem
Nem hallgatnak meg senkit. Önző egyedek
Én nem ilyen embereket keresek

Manapság az ember nem bízhat meg senkiben
Mert pár nap múlva kést talál a szívében
Az emberi erkölcs a béka segge alatt tanyázik
Csodálkozol, hogy mindenki egymásnak anyázik?

Manapság a szeretet szó eltűnt a köztudatból
Hiányzik a kedvesség minden mondatból
Lenézzük egymást. Kegyetlen világot teremtünk
Remélem kedves olvasó, ezzel egyetértünk.

Muszáj kiírnom magamból mindazt ami a szívem nyomja. Az egésznek a lényege, az emberi viselkedés és, hogy mennyire lehet csalódni valakiben akit egykor szépnek láttunk belülről. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a belső értékek a legfontosabbak, a külső csak borítás. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy néha a tökéletes belső is lehet becsapós. Az ember nem gondolná, hogy miután megismer egy embert, aki tényleg azt nyújtja amire vágyunk, arról kiderül, hogy mekkora féreg is valójában. Nem mondok neveket, de sajnos mostanában is megismertem embereket, akikről azt hittem jó emberek, közbe ugyanaz a szennyes belülről. Hazudnak, flegmák, türelmetlenek. Persze engem is érhetnek vádak, hogy én ilyen meg olyan vagyok. De mindig csak azok előítéletesek akik nem ismernek. Akik ismernek miért nem mondanak rólam egy rossz szót sem? Na erről ennyit. Rájöttem, hogy az emberek nem maguktól ostoba buta szerencsétlen nyomorékok, hanem csak akkor, ha végre valami boldogság érné őket, (amit még maguk se hisznek el) amitől egyszerűen beparáznak és szerintem még maguk se tudják feldolgozni, hogy mit miért tesznek. Idegesítő ez az emberi szokás. Nem vagyok tökéletes ember én se, de én mindenkivel ugyanolyan vagyok, én nem baszom át a másik embert, és akit szeretek, azt szeretem is. Úgyhogy rájöttem mától először megismerem az embert miután bármit is akarnék, mert a legszebb belsőről is kiderülhet, hogy romlott.

Éjszaka volt. Kettesben a hold fénye alatt.
Szégyenlős szempár. Ne takard magad.
Könnyed csók. Elejtett bókok.
Falon huncutkodó pókok.

Érzem tested melegét. Belém karolsz.
Szerelmes szíved ellen harcolsz.
Ég benned a vágy. Ég benned a tűz.
Nyakad illata az édenbe űz.

Ketten voltunk. Egyedül lettem.
Kihűlt már a hely mellettem.
Érzem még az illatod.
Várom már a holnapot.

Újra este lesz. Újra együtt leszünk.
Együtt alszunk. Együtt kelünk.
Múló pillanatok. De újak is születnek.
Egy szó, mint száz. Szeretlek.

Tetteimnek háttere, magam előtt is ismeretlen
Szívem hegyén ül, fent a fellegekben
Lesi minden mozdulatom, a pillanatra vár
A türelmetlenség és izgatottság mindig vissza jár

Adott egy szív, és adott egy szerelem
A kettő egymás nélkül nem őszinte érzelem
Létezik szerencse? Kérdezem.
Számomra nem hiszem

De ha rád gondolok, megmoccan egy szikra
Szívem lágy lesz, partján nem fekszik több szikla
Új érzés ez, amit te hoztál az életembe
Remélem elkísérsz a végzetembe

Haldokló táj, magányos puszta
Mára már halkan szól e nóta
Kifakult színek, minden por s hamu
A rét szélén egy öreg kihalt falu

Megszűnt az élet, bomlásnak indult
Egy virág, melyben ezer évnyi sikoly szorult
Virágzik, a világ csodája
Illatozik frissen nyílt fehér orcája

Felkelt a porból, az égre tekint
A szél nem fúj, de ő vígan bólint
A szürke tájból, egy fehér pont látszódik
Ő boldog. A virág sosem hazudik.

Fojtogató, kegyetlen pillanat
A szeretlek elszállt, a viszlát megmaradt
Egy könnycsepp a porban, végtelen utak
Egy árokban csordogáló magányos kis patak

Felhőtlen homály, nyugtatja a szíveket
Egy színtelen kép, mesél történeteket
Elfolytja bánatát, a dühös kisgyerek
Átkozza, hogy a világ túl kerek

Zilál a levél, fárad a fa is
Korhad az ága, kijön a katarzis
Múltba veszett, a boldogság fogalma
A bunkóság, e világ királya

Nem kap levegőt, folytja a kín
Szemét becsukja, nincs semmi szín
Halált várva, búcsút int
A világra vissza undorodva tekint.

Nem maradt más, csak a gyász
Ellepte lelkem a bizarr sötétség
Magamnak suttogom "hiába vársz"
Kifakult minden szépség

Könnyek már nem folynak
Régóta kiapadt a fájdalom tava
Már csak hegedűk szólnak
És egy bús ember szava

Minden hátra maradt
Egyedül nyugszik
Szívem ketté szakadt
Letörtnek látszik

Telnek a percek
Minden oly nyugodt
Mondanám, hogy szeretlek
Hiszen nem tudod

Hullócsillag az égen
Mit ér a kívánság?
Futó tűz a jégen
Ez most a valóság?

Összedőlt bennem az élet
Búcsúnak egy utolsó sóhaj
Megtenném, de félek
Még vár rám sok baj

Távol vagyok
Messze az otthontól
Remélem itt nem maradok
Messze az arcodtól

Te nyújtanád
Minden örömöm
Ha vársz engem
Azt köszönöm.

Most kis lángra gyúlt az érzelem
Mely régóta roskad szívemen
Ha újra látom, szívem dobban
Szenvedély, szerelemmel lobban

Vágyok rád, nem bírom tovább
Állok itt, mintegy szét tépedt báb
Szívem zakatol, lüktet a vérem
Nem szeretsz, ezt félve érzem

Az ágyamban fetrengek
És arcodról merengek
Kínoz a vágy, s a szenvedély
Szívedhez miért kell engedély?

Akarlak, mert te vagy a mindenem
Nem értem, miért kell szenvednem
Akarlak.. Nem akarok szenvedni
Szenvedélyesen szerelmeskedni

Együtt az éjszaka, csak mi ketten
Örökké a fellegekben.

Nem ismerlek, de mégis közel állsz hozzám
Nem tudom milyen vagy, mégis mindenem neked adnám
Felfal a kíváncsiság.. Vajon szeretnél?
Vagy másodpercek alatt el felednél?..

Üres lelkem, kivetítem rátok,
Hogy végre ti is, ugyanazt lássátok
Amit én kénytelen vagyok, minden áldott nap

Összegyűjtöm, minden erőmet
Hogy boldoggá tegyem, szomorú szívemet
De sajnos, csak csalódást kap

Én szívesen mondanám, mennyire szeretlek
De egész életemben, csak téged kereslek
Nem talállak.. nem tudom hol lehetsz

Magányos vagyok, üresen állok
Hiába keresem, semmit nem találok
Vajon van esély rá? Vajon te is szeretsz?

Őszinte leszek, hisz neked írok
Őszinték lesznek ezek a rövid sorok
Első lépésben felhozom a bizalmat
Hisz nincs még egy ilyen ember, akiben ember így megbízhat

Őszinte leszek, mert megérdemled
Őszintén írom ezt most neked
Második lépésben jöhet a szeretet
Hisz a tiéd, számomra mindig sokat jelentett

Őszinte leszek, mert közösen érezzük
Hogy hátat fordít az élet, mégis így élvezzük
Harmadik lépésben a küzdésről beszélek
Te tudsz küzdeni és ezért is tisztellek

Őszinte szavak és őszinte érzelem
Nem kérem..Akarom, hogy maradj velem
Őszinte barátság a kettőnké
Maradjon is így. Mind örökké.

Létezésemben nem az gyönyörű, hogy szomorúan nevetek
Hanem, ha baj van, számolhatok veletek

Szívemben a dobbanás, már nem ismeri fel a ritmust
Könnyen hagyta el, az ősi rítust

Szememben a fény, már csak pislákol szerteszét
Lassan elveszítem..Ki tudja, hogy miért

Kezeimben az erő, már csak rozsdás romhalmaz
Amit az élet, már többé nem alkalmaz

Lábamban elhalt minden lépés vágya
Úgy dőltem össze, mint egy pakli kártya

Végül az érzelmeim, melyekben látok még esélyt
Melyekben még érzem a megannyi veszélyt

És tudom, hogy egyszer ez ad majd erőt
És ez is pusztítja el megint, minden fentebb esőt.

Ami egykor virágzó rét volt
Mára már csak sötét árok
Ami egykor szívből szólt
Mára már csak sötét átok

Ami egykor Felvidított
Mára már csak elszomorít
Ami egykor kedvet adott
Mára már csak eltaszít

Ami egykor helyre hozott
Mára már csak a mélybe ránt
Ami egykor elkezdődött
Az most ért véget igazán.

Vicc az egész, ami történik. Az ember azt hinné, hogy minden olyan pillanat, amire már régóta vágyik, most végre megkapthatja és sikerül, az egy szempillantás alatt véget ér. Már én sem lepődöm meg ezen. Amire én vágyok nem egy nagy dolog az életben, de mégis képes lennék feláldozni mindent érte. De mit kapok helyette? Hátat fordítást. Néha annyira szánalmasak az emberek, nem törődöm módon képesek leszarni az embert. Egyik pillanatban még sokat jelentek, míg a másikban már csak egy szürke folt vagyok életük vászonlapján. Ezt nehezen lehet megemészteni..Mindig azt mondják, küzdjek azért, hogy jó legyen. Csak épp azt nem veszik észre, hogy én ezt művelem minden áldott nap és amiért küzdök, az az egyik pillanatban közelebb visz a sikerhez, a vágyam beteljesüléséhez, de a másik pillanatban hirtelen megszakítva minden örömöt sokkal mélyebbre taszít. Hogy miért? Nem tudom. Nem tudom mit rontok el és nem tudom mit kéne máshogy csinálnom. Azt tudom, hogy a nőket nehéz megfejteni. Nem értem miért teszik azt, hogy az egyik pillanatba így a másikba úgy. Ezért tartok ott, ahol tartok. Az egész életszemlélet, amivel egyesek élik életüket: Vicc kategória. Ha csak kicsit is többet foglalkoznának az emberek mások érzelmeivel és a szeretlek szó után nem változna meg minden hirtelen, talán mindenki - ebben az amúgy is boldogtalan világban - boldogabb lehetne. De nem.. Válasszátok a nehezebb utat és basszatok ki minél több emberrel, hiszen ez a menő. Gratulálok.

Végtelen az út, mégis ezen járok
Mikor lesz vége? Én is arra várok
Keresem boldogságom, hátha itt sikerül
Hátha megtalálom és egy álmom teljesül

De nincs vége soha, én csak megyek és megyek
Nem tudom már én se, hogy minek
Minek keresek, hisz látod mivé lettem
Egy csőd vagyok, ilyen az életem

Nem adom fel, ha törik, ha szakad
Ha magamba fordulok nem leszek majd szabad
Hisz virágzik bennem, az új élet, érzem..
De kibírom? Őszintén kérdem

Egy reményem maradt, az hogy rád gondolok
Te vagy bennem, miközben az utamon járok
Nem feledem el, hogy kiért is szenvedek
De jó érzés, így most kínomba nevetek

Jó érzés, hiszen te vagy a mindenem
Érted úgy érzem érdemes szenvednem
Csak egy reményem maradt, és az pedig te vagy
Remélem ha vége, együtt maradunk mindörökre.

A sorsom, mely alakítja életem
A sors, mely felülmúlja képzeletem..

Tudja mivé leszek, tudja mikor hibázok
De soha nem szól semmit, ezért soha nem vigyázok
Akaratlanul bántom meg azt, akit nagyon szeretek
Emberi hiba, én mégsem nevetek
Bánom, hogy megtörténik, bánom, hogy így alakul
Nem tudok mit tenni, így hát azt veszem alapul
Hogy mindenki megértő és nem rest bocsájtani
Hogy geci voltam? Én felmerem vállalni
Aláírom a tetteim és becsülöm az igazat
Ezen majd a jó nép büszkén elcsámcsoghat

A lényeg az, hogy a sorsom mely irányít
Bár nem tudok róla, mégis utamon ő vitt
Mindenkitől elnézést, ha egyszer megbántottam
Ha egyszer is valakire, bármi csúnyát mondtam
De higgyétek el, ti többször okoztok fájdalmat
Csak nem veszitek észre. Ez az ami felbosszant..

A sorsom uralja, minden lépésem
És én most tényleg, azt hiszem, ÚGY ÉRZEM
Hogy elhagyott.. Hogy nincsen már többé
Ahogy a szavaim én is úgy válok köddé..

Van amit nem tehetünk jóvá
Van amit nem tehetünk szóvá
Bennünk él és roncsolja idegünk
Mert van.. kit hiába szeretünk

Már nem tudok az égre nézni
Nem tudok mosolyogva élni
Hiszen kínozza az életünk
Mert van..kit hiába szeretünk

Szenvedek, gyötrődök
S magamban őrlődök
Hibáztam és ez lett a végzetünk..
Hisz van..kit hiába szeretünk

Egy történet, egy álom
Múló pillanat, már nem találom
Hiányzik, hol lehet
Szemet hunyunk minden felett

Egy történet, mely elvész
Hirtelen, mint egy szélvész
Köd támad, nem látod
Szeretnéd, de hiába várod

Egy történet, rég volt
Hős emberek szívében szólt
Egy dallal kezdődött
Egy csókkal végződött

Egy történet, mely mára már legenda
Ősöreg, mint egy fa
A lapok hullanak, mint a levél
Egyszer megtörténik, hogy többé róla, senki nem beszél..

www.risunovells.blogspot.com

nézd ezt is. =)

Vers is kerül majd fel ide, ha lesz időm és kedvem :D:D

Na sziasztok.

Mostanában azon törtem a fejem, hogy a versek már mennek, de mi a helyzet a könyvírás tehetségemmel.. Na igen, az még nem forrt ki és elég gyerek cipőben jár. Na már most, elfogok indítani Patrick barátommal egy új blogspotot, ami risunovels néven fog futni. A lényege röviden az, hogy kitalálok dolgokat aminek én vagyok a szereplője, de minden más a képzeletem szülöttje (szereplők,cselekmény,hely,idő). Remélem lesz rá nézettség, és tudjátok segíteni a munkám! :)

Kezdésképp lesz egy Naplóm és Én (Risu). A többit majd akkor =)

Egy új pillanat született
Mélyen a szívemben.
Rég volt ilyen szeretet
Itt bennem jó mélyen.

Előcsalta mosolyom
És derült lett az arcom.
Végre van már otthonom
S van kihez odabújnom.

Már nincsen szomorúság
Mely könnyeket fakaszt.
Nincsen az a kínzó rabság
Ami estére lefáraszt.

Van helyette öröm
S megannyi nevetés.
Már nem kell gürcölnöm
Hogy kisebb legyen a szenvedés.

Igen végre megtört, minden bánatom
Boldog vagyok, s ezt büszkén vállalom
Lüktet bennem a boldogság hormon
Kár, hogy nem vagy itt..
Így nincs kit megcsókolnom.

kép: http://www.flickr.com/photos/dodie14

Elfáradtam, már pihenni is nehéz
Mégis a halál után futni, oly merész
Becsuknám a szemem, és elfeledném életem
Hogy miért születtem meg? Magam sem értem

Annyi csalódás, övezi az életem
A kín keserves sírás hangja szemtelenül végtelen
Hiányzik a boldogság, legalább egy percre
Át akarom érezni így hosszú idő után végre

Elfáradtam, már csak a gondolatom járkál
Isten oda fent, napokat számlál
Kilehelem utolsó mondatom is..Megkönnyebbülök
A halál szaga miatt, lassan elszédülök

Azt hiszem itt a vége, nincsen már folytatás
Elkezdődhet, a szokásos szertartás
Elbúcsúzom magamtól, hisz mindig magányos voltam
Ég veled te öreg róka..Pihenj most már holtan.

Könnyeimbe fagyva vérzek tényleg
Meghaltam..Elmúltam..Örökké végleg
Szánalmas napjaim utolsó órája
Rá gondolok..Bizony. Ő rája


Féltve őrzött titok volt minden lélegzet
A pokol bugyraiban egy alak megkérdezett
"Mit keresek itt? Én mindig is jó voltam"
Mégis egy prosti mellett feküdtél holtan

Kemény az élet, de valaki megszokja
Valaki álmot kerget, de valami lerombolja
Valaki célokat tűz ki, de nem teheti meg
Valaki bűnöző, s szabályokat szeg

Az élet nehéz, mégis így szeretjük
Az élet apró örömeit sokszor elfelejtjük
A problémákat olykor rosszul kezeljük
És a múltat könnyes szemmel temetjük...



Látod hova jutottam
A pokol lett az otthonom
Hidd el..Én sem így akartam
Mégis ezt hozta a sorsom

A temetésen nem volt senki
Csak a halk gyász hegedűje
Úgy érzem elhagyott mindenki
Én voltam az..kinek nem volt élete..

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Szeretnék úgy élni, hogy ne kelljen rettegni
Hogy mi fog velem, másnap meg történni
Szeretném, ha végre, úgy alakulna minden
Hogy ne kelljen csüggednem, és minden jó legyen

Szeretnék boldog lenni, és veled együtt nevetni
És a szomorú perceket, veled együtt feledni
Szeretném, ha a jövő csak kettőnkről szólna
Ez a pillanat, bárcsak örökké tartana

Veled lenni, tényleg öröm és mámor
Ha kell a füledbe súgom, nem egyszer..Százszor
Szeretlek, hidd el.. Hogy bizonyítsam?
Érted, szívem, lelkem odaadtam

Szeretnék úgy élni, hogy ne kelljen rettegni
Hogy mikor fogsz végre, engem meg szeretni
Szeretném, ha végre, úgy alakulna minden
Hogy a síromra azt írják "Csak őt szeretettem"

Engedd, hogy kivágjam szívem
Engedd, hogy megszűnjön az utolsó dobbanás
Engedd, hogy elhagyjon a lelkem
És véget érjen az örökös kínlódás

Engedd, hogy könnyem mossa fel a járdát
Engedd, hogy sikolyom törje meg a csendet
Engedd, hogy abba hagyjam az utolsó nótát
És had kívánjak most még egyet

Engedd, hogy álmom hosszú legyen és örök
Engedd, hogy nyughelyem egy verem legyen
Engedd, mert különben a felszínre török
És átgázolok völgyön, hegyen

Engedd, hogy most véget vessek
Minden szenvedésemnek
Engedd..Kérlek, magamra had vessek
Hogy véget vetek az életemnek.

Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.

Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...

Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.

Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.

Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!

Itt voltatok csókolózni,
Mostan jöttök hadakozni?
Jól van hát, jól van, jőjetek,
Majd elválik, ki bánja meg.

Azt a jó tanácsot adom,
Jőjetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.

Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Úgy kiverünk, jobban se' kell,
Még a pipánk sem alszik el!

Bennem a szerelem bizonytalan
Úgy járok, kelek, mint egy hajléktalan
Egyedül, komótosan szedem a lábam
Örülök, hogy végre..Rád találtam

Rád találtam, magányos voltál
Nem hallottál, semmit se szóltál
Ültél egyedül, magányos csendben
Néha azt motyogtad "Minden rendben"

Leültem melléd, fejemet válladra hajtottam
Én is csöndben ültem, semmit nem szóltam
Bele néztem szemedbe, láttam üres lelked
Mégis úgy éreztem, szerelmes a szíved

Ültünk tehát ketten ős idők óta
Ki tudja mi történt azóta
Titok maradt, a mi kis szerelmünk
Mert csendben, magányosan egymás mellett ültünk

Újra erőt vettem magamon, csak, hogy leírjam gondolataim.
Mostanában ismét olyan kesze-kusza minden. Jön a nyár, de
valahogy nincs meg az a különös izgalom, vagy rajongás, ami
ilyenkor megszokott lenni. Hisz miért kéne rajonganom egyáltalán..
Ugyanolyan szar lesz, mint a többi, soha nem csinálok semmit.
Pedig lehetne. Úgy tűnik bennem van a hiba, tennem kéne azért, hogy
ne legyen unalmas. Lehet az lenne a legjobb, de valahogy mégse megy.
Csak álmodozom itthon, és arra gondolok, hogy: "De jó lenne.."
Minden olyan kesze-kusza. Nincs mit tenni. Meg ez a különös érzés, mely
folyton cincálja a belső szerveim nyugalmát.. De nincs mit tenni.
Csak kinézek az ablakon, olykor-olykor elengedek egy könnyed sóhajt,
becsukom a szemem, és reménykedem. Reménykedek, hogy egyszer
fel enged a zár, és újra tudok előre nézni és nem a vak homályba..

Merengek, gondolkodok, mikor lesz már jó
Mikor lesz az életem szikrázó
Tudom nem érdemlem, de nem bánnám
Ha magamat a tükörben mosolyogva látnám

Hiába ücsörgök, és várok
Csak jobban süpped alattam az árok
Végül elnyel és szép csendben megfolyt
Helyére kerül, egy színtelen mély folt

Egyedül vagyok, már meg sem lepődök
Hogy mit rontottam el? Én is ezen tűnődök
Írhatnék száz sort, de egy sorral is beérem
Aláírásnak pedig, használom a vérem

Sose gondoltam volna, hogy majd egy lyukban heverek
És hogy elvész minden, amit nagyon szeretek
Elvészel te is, a családom, a hazám
Semmi nem úgy történik, ahogy én azt várnám

Érzem a kínt, kezd leperegni az utolsó szalag
Fel sem tudom dolgozni, oly gyorsan szalad
Felnézek a sötétségre, és becsukom a szemem
Hátra dőlök, az eszméletem csendben elvesztem

Már kezdek eggyé válni a nyomasztó földdel
Már kezdek eggyé válni a süvítő széllel
Már kezdek eggyé válni a virágzó réttel
Már kezdtem elhinni..Hogy bármit is érzel..

Ritka és bájos
Most ez a pillanat
Kihalt a város
Egy szem pillantás alatt

Üres lett a levegő
Felhők sorakoztak
Csak úgy zuhogott az eső
S vígan daloltak

Szürke lett az égbolt
És csönd uralkodott
Kicsit kényelmetlen volt
Ő mégis mosolygott

Elázott mindenem
És Ő sem panaszkodott
Egy szivárvány hozott nekem
Felejthetetlen pillanatot

Hideg lett a levegő
És libabőrös lettem
Rájöttem..Kell nekem Ő
Mindig is szerettem

Az igazság kiderült
És szertefoszlott minden felhő
Minden erőm kimerült
Míg rájöttem, hogy a mindenem: Ő

Sütött a nap végre
A madarak repdestek
Felnéztük az égre
S csókkal vetettünk véget ennek..

Szótlan vagyok. Mély bánat nyomaszt
Ez az érzés sírásra fakaszt
Nem könnyű elviselni a sok kínt, s nyomort
De mégis sikerül, elengedni egy mosolyt

Az álarc, melyet régóta hordok
Sikeresen elrejti, hogy miért nem vagyok boldog
Régóta várom, hogy őszinte legyen
És az istenem magához vegyen

Mindennap azt kérem, hogy más legyen a holnap
Mindennap bennem a remények meghalnak
Mond, miért boldogak a holtak?
Hisz nincs semmijük, mégis békében nyugszanak

Nincsen más vágyam, csak, hogy ölelj erősen
És, hogy sose érjen véget
De nekem már mindegy, úgyis rossz minden
Hagyjuk az egészet.

Én: Kérdezhetek valamit?
Ő: Kérdezz.
Én: Van esélyem?
Ő: Van.
Én: Kinél?
Ő: Aki a legjobban megérdemel téged.
Én: De olyan nincs..
Ő: Tudom.
Én: Akkor?
Ő: Sajnálom..

megírtam egy versem 2. részét és együtt teszem fel őket ha nem gond :) (nem baj ha már volt;D)

Reménytelen I.

Széttépett nemzett lettünk
Pedig egykor nagyok voltunk
Nézzétek mi jutott nekünk
Mennyit ér már a mivoltunk

Hiába folyik benned az ősi vér
Amely megmutatja hová tartozol
Most miért nincs fellázadva a tér
Ahol bajtársunk szónokol?

Nincsen már zászló
Melyet egykor dicsőn mutattuk
Hová tűnt minden szép és jó
És a víg idő, amelyet együtt múlattuk

Eltűnt a nép, porba veszett
Az egész mára már csak szánalom lett
Minket egy másik ország csúnyán megvett
És már én sem vagyok az, ki egykor veled nevetett.

Szívemben egy dobbanás keseríti az életem
Züllött, szomorú szerelem keseríti vérem
Egy szó, mely lényegesen erősebb mindennél
Ritka az érzelem, nem lehetne szegényebb ennél
Eddig nem volt senki, kiért élnék halnék
Te lettél az, kiért mindent megadnék
Lettél szívem egyetlen szerelme
Egyetlen, kiért az összes férfi megveszne
Kétség kívül te vagy az.

Te vagy az, ki szívem örökös fájdalmát okozza
Éden kertbe vágyó létezésem fokozója
Gerjedek hangod által, és szépséged elvarázsol
Egy kérdés, melyre csak a te szíved válaszol
Dereng valami? Remélem meghallgatsz.

Rég óta várok, az igazi érzésre
Melyet a szívem kíván már idők óta
Várok, arra az egyetlen lépésre
És hogy felzúgjon a csendes nóta

A dal, mely lelkemnek oly kedves
De szomorú, hisz egyedül vagyok
Rég volt..tudod. Az az igazi nyelves
Vagy az apró kis csókok

Bánatom tengernyi sebet fakasztott szívemen
És már nincs gyógyszer mely begyógyítja
Hiányzik az az érzés, amely a szívemben
Él, és vár, és vár.. Ki tudja mióta

Egyedül állok, és nézek ki az ablakon
Üres táj néz vissza rám, s csöndes, nyugodt
Nem lesz jobb, hiába akarom
Az sorsom e téren úgy látszik végképp megrogyott.

A cím egy kis furcsaságot mutat, de nagyon könnyű a jelentése.

Ezzel a bejegyzéssel elértük a 90. bejegyzést!!! Már csak 10 és meg van a 100. =)

És a 9. pedig, hogy Klaaa személyével már 9 rendszeres olvasó található az oldalon!!
Amit nagyon szépen köszönök mindegyikőtöknek!! (mondjuk 9ből 1 én vagyok 2. meg Patrick)

Szóval tényleg köszönöm mindenkinek :)

Tudom, hogy nehéz és tudom, hogy nem akarod
Mégis az én szívembe szúrod a kardod
Nem veszed észre, hogy így a vesztedbe rohansz
És majd a mennyország ajtaja előtt megtorpansz

Nem szép, amit művelsz, amit teszel
Bánatod örökös rabszolgája leszel
De csináld azt, amit mindenki más
És hidd azt, hogy nem te vagy a hibás

Válaszd azt az utat, amit megbánsz egyszer
Nem fogom elmondani senkinek kétszer
Ha ilyen könnyen eldobtál, ne is emlékezz rám
Én meg ha csalódsz füledbe súgom lám-lám

Persze most fáj, hisz rossz nélküled
Rossz nézni, hogy rontod el az életed
Nem felejtem el az együtt töltött perceket
De hiába. Ki kell mondanom.. Ég veled.

egy ismert story már, de nem baj, sokan nem tudnak róla.

Hol is kezdjem. Ugyan, olyan nap volt mint a többi, csak egy dologban különbözött.
Abban, hogy majdnem elvett egy életet. Az én életemet. Pedig tényleg átlagos
nap volt, semmiben sem volt más. Felkeltem, megmosakodtam, felöltöztem és
elindultam. Elindultam az iskolába, azzal a gondolattal, hogy megint nyithatom
ki azokat az uncsi tankönyveket, és foghatom a tollat, amitől csak megfájdul a kezem.
De nem panaszkodom, hisz most örülnöm kéne. Hogy minek? Hát elmesélem.

Véget ért az iskola, mint mindig osztály társammal kit nem nevezek nevén
elindultunk a Villamoshoz. A villamos megállót úgy kell elképzelni, legalábbis a
síneket, mint a zebrát. Csak úgy tudok beállni az én villamosom megállójába, ha
át sétálok a síneken. Na igen.. Sínek, már lehet következtetni mi történt. De azért
elmesélem. Elköszöntünk egymástól és a mai modern világban a fülhallgatós
walkman telefonok nem meglepőek. Így hát nekem is volt, mint megannyi embernek.
A fülhallgatót a fülembe helyeztem. Mikor megnyomtam volna a "Lejátszás" gombot
azt vettem észre, hogy véletlen a hálózatra akar kapcsolódni. Egy káromkodás
futott végig az agyamon, de mint kiderült, mégis csak ez mentett meg. Hallottam
osztály társam hangját, ahogy azt kiabálja "Vigyázz". Valahogy az agyam feldolgozta
a szó jelentését, mert nem néztem se balra, se jobbra, és utána egyből egy lépést tettem hátra
és ez szerencsésnek bizonyult. Igen, ha nem szól, s valami nem viszi hátra a lépésem az a
Villamos szem pillantás alatt arrébb sodor. Egy másodperc se kellet. Ilyenkor merül fel
az a szólás: "Nincsenek véletlenek". Hát ezt meg is cáfolnám, hisz véletlen nyomtam
el a gombot. Ha a lejátszásra mentem volna akkor... De félre nyomtam. Hát így
alakult a történet, amelyet már sokan ismernek, de gondoltam sose baj, ha le is
írja így az ember.

Hát megint egy személyhez kötött vers;$


Hozzád szólanék, drága Múzsám
Kit bajban vészben soha ott nem hagynék
Te vagy egyetlen illatozó Rózsám
Kiért mindig élnék s halnék

Most e verset neked ajánlom
Bebizonyítván mennyire szeretlek
Olyan vagy nekem, mint egy édes álom
És gondolataimban téged kereslek

Nagyobb lett a szívem, és gazdagabb a lelkem
Soha nem bántam meg, hogy egy ilyen lányt megismertem
Persze rég volt már, hogy láttalak, de azóta rád gondolok
S most kiállva egy térre, csak érted szónokolok

Kikürtölöm, ha kell.. Tudja meg a világ!
Nincsen olyan bánat, ami most a szívembe vág!
Te lettél a mindenem. Páncélom s fegyverem
Érted dobban örökre, az én pici szívem

Ne felejtsd el hát, mi okkal lettünk boldogok
Nem kellenek ide, sír ásók, se orvosok
Mert sose halunk meg, és nem betegszünk
Egészségesek leszünk, amíg együtt élünk!

ezt csak egyetlen egy lánynak írtam
aki mélyen a szívemben lakozik, azóta,
amióta megismertem <3


Ő olyan, mint Én. Én olyan, mint Ő.
Hasonlóak vagyunk.. Ez meghökkentő
Sose gondoltam volna, hogy létezik ilyen
Hogy más is ugyan így érezzen.

Múltunk köde még mindig nem oszlott fel
És a lelkünkben csak a sötétség szerepel
Játssza önző drámáját. S nem enged
Pedig szívünk már rég fehér zászlót lenget

Kínoz a bánat, amit az emberek okoztak
Szívünkbe eddig nem egy kést szúrtak
Többet, mint gondolnád, de látod? Mosolygunk
És nem ez lesz az utolsó közös dalunk

Hisz mi így éljük le ketten életünk
Ha kell, szomorúak leszünk
Nézünk a távolba, és arra gondolunk
Milyen lenne egy boldog napunk

Most nézhetsz minket bármilyennek
De mi okkal lettünk ilyenek
Tekinthetsz furcsa idegennek
Minket akkor sem szeretnek

Lábnyomunkat nem találod nappal
Mert éjszaka járjuk az utcát
Mi nem állunk ki karddal
Inkább elbukjuk a nehéz csatát

Nincs mi már ösztökéljen
Ebben a rémes világban
Nincs mi minket érdekeljen
Szánalmas..S kibírhatatlan

Annyi ember rejt megannyi csalódást
És mér ránk sok csapást
Persze, hogy múló a szív dobbanás
Ennyi csapás után..S nincs megállás

Ezt tűrjük nap, mint nap
Imádkozva, hogy legyen már vége
De elfordul tőlünk a pap
S zárva a gyóntató fülke..

Ketten vagyunk, együtt sétálunk
Együtt nevetünk és szomorkodunk
Én szeretem őt, s remélem ő is szeret
Mert szívembe ő nyitott teret

Tudjuk milyen érzés a fájdalom
S tudunk egymáson segíteni
A mi életünk mától nem szánalom
Új várat fogunk építeni

És ketten leszünk, örökre, tán még tovább is
Nem győzhet le semmi, se kolera, se pestis
Szívünk egybe ért, most már felhajthatjuk a fejünk
Ilyen volt, van, s lesz a szerelmünk..

Világossá vált már bennem
Mit kéne tennem.
Nem hiába lettem
Észre kellet volna vennem..

Csalódást okoztam tán? Miért fordultál el..
Azt hittem egy ilyen fiú többet érdemel
Te voltál a gondolataim száz százaléka
De a végén mégis egyedül maradt ez a ronda béka..

Keserű ennek az érzésnek az íze
Nehezen tudom elfogadni
Megzavarodott a tó felszíne
Valaki jött elfoglalni.

Kit óvtam, védtem, szerettem
Más könnyen lopta el tőlem
Mit érek majd nélküled?
De látom nem érdekel téged..

Hiába írom a sorokat, ki fogja figyelni
Kifogja azt mondani fel a fejjel Peti
Nehéz az élet egyedül, ha nincsen társ
Ilyenkor gondolatba te is messzire szállsz?

El az emberektől nem kell több szenvedés
Nem akarom, hogy fájó legyen az ébredés
De te jársz a fejembe, rólad álmodom
S az életem miattad átkozom..

Világossá vált már bennem
Mit kéne tennem.
Hiába lettem
Így hát magamat megöltem.

Tikkasztó hőség volt. Itthon ültem
Egy boxer volt rajtam, de abban is megsültem
Verejtékeztem, és nem hittem a szememnek
Hogy kint az emberek halálra égnek

Koktélt szürcsölgetve ráébredek arra
Már megint ráültem valami szarra
Nem csak, hogy meleg, de még kupleráj is van
Gondoltam egyet, s az egészet ott hagytam

Mi értelme bármit is csinálni folyton
Sosincs semmi érdekes otthon
Így útra keltem az 50 fokban
Hátha otthont találok egy eszkimó lukban

Ilyennek képzelem az idei nyarat
Remélem valaki ezen most kacag
Én meg az eszkimókkal fogom a halat
Ti meg megsültök, de remélem nincs harag.

Miért viseled el a kínzó fájdalmat
Nincsen az az isten, aki téged meghallgat
Csak a sátán él, és örül a fejének
Hogy mindjárt meghalsz, és többé nem szeretnek

Isten hívő papok, félnek az újtól
De a molesztálás, nem tűnik a múltból
Utoléri a végzet, a sok szánalmas embert
Hisz a tűz eddig, szinte mindent levert

Hatalomra tör, a sok gonoszság
Nem lesz e földön semmi boldogság
Világ vége sem lesz, hisz jobb a szenvedés
Következik még egy év ezred és

Talán jobb lesz akkor, de mi már nem éljük meg
Nekünk sose lesz, oly tiszta ez a felleg
Értünk nem jön angyal, ki vigyázza szívünk
Nekünk már csak ilyen, szar lesz az életünk

Itt van még a szmog, melytől a f*szom se látom
Magyarországon nincs, de mondjuk nem is bánom
Kína ebben az első, kis sárga komcsi nemzet
Dögölne meg, aki ilyet a világra nemzett

De ne térjünk el, az igazi témától
Bár ilyet úgysem látsz csak úgy bárhol
Látod ilyen az élet, kosz, piszok mindenütt
Hol egy villamos, hol pedig egy vonat üt
El egy állatot, vagy éppen egy anyukát
Kis zsidó gyerekek meg ünneplik a hanukát

Tenni kéne azért, hogy szebb legyen a világ
De mit lehet tenni, ha a kezemben a virág
Úgy hervad el, hogy kettőt se pislogok
Úgy hervad el, hogy egy szót nem szólok

Pedig neked szántam, de mit ér ha nincs többé
Mint az élet boldogsága, úgy váltam köddé..

Szerelmes vagyok. Legalábbis azt érzem
Bár még én magam sem értem
Alig ismerlek, egyszer ha láttalak
Lehet nem is te voltál, én még így is imádlak

Rettentő olyas valakit szeretni
Akiről azt se tudod, hogy kicsoda
És mégsem akarlak elfelejteni
Hisz én csak érted vagyok oda

De te nem ismersz, azt se tudod kivagyok
Nem tudod mikor mondok igazat, vagy hazudok
Nem tudod hogy nézek ki, nem tudsz semmit
És én sem tudom, miért vagyok még itt

Most is nézlek, szinte előtted állok
Kezemben a papír, melyre sorokat írok
Átnézel rajtam, de én csak írom mit érzek
Kívül nem látszik, de belül már elvérzek

Egy kis idő után, eljött kire vártál
Engem meg egyedül itt hagytál
Be esteledett. Még itt vagyok
Azóta is csak sorokat írok

Szüntelenül írok, könnyem áztatta lapon
Addig állok itt, amíg egy szép napon
Össze nem esek, és nem jössz oda hozzám
Az utolsó sor: Szeretlek drágám..

Egy váratlan csók, melyet számra tapasztva
Helyeztél el, és mosolyra fakasztva
Kívántam a percet lélegzet elfojtva
Van tőlem egy ajándék, ami már kibontva

Hever a földön. Felhők gyülekeznek
Ebben a pillanatban, új románcok születnek
És mennek tönkre, ez egy körforgás
Így jön helyre majd az a sok romlás

Pecsétet nyomott, a világ közepére
Úgymond.. Kést döfött a szívébe
A sok eső, méregként hull
Ebből szegény ember semmit nem tanul

Egy váratlan csók, mely újra színre tör
Hogy lehettem én ekkora ökör
Elhittem a mesét, és hittem a szónak
De úgy tűnik, elúszott e csónak

Kezemben az evező, nem érek semmit
Elvesztettem mindent, ami eddig
Jelentett is valamit, most szürke homályba lép
Eltorzult arccal néz vissza, akár egy rontott kép

Színek kavalkádja mutatná az utat
De nem képes feldolgozni az emberi tudat
Miért jő a szél, és miért hordja el
A megannyi koszt, és fedezi fel

A bennem rejlő képességet, és csekély
Az esély, hogy bármilyen veszély
Fenyegetne engem, miután csókod altatott
Hangom a füledbe, most újra hallhatod

Bizarrá vált az idő, minden komor lett
Az élet újra, fekete köpenyt vett
Lehajtja kalapját, egy új élet zuhan
Valahol most születik egy baba, aki boldogan

Néz most előre, nem tudja mi vár rá
Utoléri őt is a csók, és majd szilárddá
Kell edzenie a testét, ha bírni akarja
Hisz nem lesz majd, ki ez elöl eltakarja

Tényleg így megy minden, nincsen megállás
Öröm találkozások, és fájó elválás
Nevetés és könny bélyegzi meg az életet
Az istent pedig hiába kérleled

Nincsen menekvés, ha elrontod bűnhődsz
Jobb ha néha, másokkal is törődsz
Egyszer tegyél jót, de jobb legyen mindennél
Mert én most köszönöm, hogy megértettél.