Risu-Poems

Egy váratlan csók, melyet számra tapasztva
Helyeztél el, és mosolyra fakasztva
Kívántam a percet lélegzet elfojtva
Van tőlem egy ajándék, ami már kibontva

Hever a földön. Felhők gyülekeznek
Ebben a pillanatban, új románcok születnek
És mennek tönkre, ez egy körforgás
Így jön helyre majd az a sok romlás

Pecsétet nyomott, a világ közepére
Úgymond.. Kést döfött a szívébe
A sok eső, méregként hull
Ebből szegény ember semmit nem tanul

Egy váratlan csók, mely újra színre tör
Hogy lehettem én ekkora ökör
Elhittem a mesét, és hittem a szónak
De úgy tűnik, elúszott e csónak

Kezemben az evező, nem érek semmit
Elvesztettem mindent, ami eddig
Jelentett is valamit, most szürke homályba lép
Eltorzult arccal néz vissza, akár egy rontott kép

Színek kavalkádja mutatná az utat
De nem képes feldolgozni az emberi tudat
Miért jő a szél, és miért hordja el
A megannyi koszt, és fedezi fel

A bennem rejlő képességet, és csekély
Az esély, hogy bármilyen veszély
Fenyegetne engem, miután csókod altatott
Hangom a füledbe, most újra hallhatod

Bizarrá vált az idő, minden komor lett
Az élet újra, fekete köpenyt vett
Lehajtja kalapját, egy új élet zuhan
Valahol most születik egy baba, aki boldogan

Néz most előre, nem tudja mi vár rá
Utoléri őt is a csók, és majd szilárddá
Kell edzenie a testét, ha bírni akarja
Hisz nem lesz majd, ki ez elöl eltakarja

Tényleg így megy minden, nincsen megállás
Öröm találkozások, és fájó elválás
Nevetés és könny bélyegzi meg az életet
Az istent pedig hiába kérleled

Nincsen menekvés, ha elrontod bűnhődsz
Jobb ha néha, másokkal is törődsz
Egyszer tegyél jót, de jobb legyen mindennél
Mert én most köszönöm, hogy megértettél.