Risu-Poems

egy ismert story már, de nem baj, sokan nem tudnak róla.

Hol is kezdjem. Ugyan, olyan nap volt mint a többi, csak egy dologban különbözött.
Abban, hogy majdnem elvett egy életet. Az én életemet. Pedig tényleg átlagos
nap volt, semmiben sem volt más. Felkeltem, megmosakodtam, felöltöztem és
elindultam. Elindultam az iskolába, azzal a gondolattal, hogy megint nyithatom
ki azokat az uncsi tankönyveket, és foghatom a tollat, amitől csak megfájdul a kezem.
De nem panaszkodom, hisz most örülnöm kéne. Hogy minek? Hát elmesélem.

Véget ért az iskola, mint mindig osztály társammal kit nem nevezek nevén
elindultunk a Villamoshoz. A villamos megállót úgy kell elképzelni, legalábbis a
síneket, mint a zebrát. Csak úgy tudok beállni az én villamosom megállójába, ha
át sétálok a síneken. Na igen.. Sínek, már lehet következtetni mi történt. De azért
elmesélem. Elköszöntünk egymástól és a mai modern világban a fülhallgatós
walkman telefonok nem meglepőek. Így hát nekem is volt, mint megannyi embernek.
A fülhallgatót a fülembe helyeztem. Mikor megnyomtam volna a "Lejátszás" gombot
azt vettem észre, hogy véletlen a hálózatra akar kapcsolódni. Egy káromkodás
futott végig az agyamon, de mint kiderült, mégis csak ez mentett meg. Hallottam
osztály társam hangját, ahogy azt kiabálja "Vigyázz". Valahogy az agyam feldolgozta
a szó jelentését, mert nem néztem se balra, se jobbra, és utána egyből egy lépést tettem hátra
és ez szerencsésnek bizonyult. Igen, ha nem szól, s valami nem viszi hátra a lépésem az a
Villamos szem pillantás alatt arrébb sodor. Egy másodperc se kellet. Ilyenkor merül fel
az a szólás: "Nincsenek véletlenek". Hát ezt meg is cáfolnám, hisz véletlen nyomtam
el a gombot. Ha a lejátszásra mentem volna akkor... De félre nyomtam. Hát így
alakult a történet, amelyet már sokan ismernek, de gondoltam sose baj, ha le is
írja így az ember.