Risu-Poems

Egy új pillanat született
Mélyen a szívemben.
Rég volt ilyen szeretet
Itt bennem jó mélyen.

Előcsalta mosolyom
És derült lett az arcom.
Végre van már otthonom
S van kihez odabújnom.

Már nincsen szomorúság
Mely könnyeket fakaszt.
Nincsen az a kínzó rabság
Ami estére lefáraszt.

Van helyette öröm
S megannyi nevetés.
Már nem kell gürcölnöm
Hogy kisebb legyen a szenvedés.

Igen végre megtört, minden bánatom
Boldog vagyok, s ezt büszkén vállalom
Lüktet bennem a boldogság hormon
Kár, hogy nem vagy itt..
Így nincs kit megcsókolnom.

kép: http://www.flickr.com/photos/dodie14

Elfáradtam, már pihenni is nehéz
Mégis a halál után futni, oly merész
Becsuknám a szemem, és elfeledném életem
Hogy miért születtem meg? Magam sem értem

Annyi csalódás, övezi az életem
A kín keserves sírás hangja szemtelenül végtelen
Hiányzik a boldogság, legalább egy percre
Át akarom érezni így hosszú idő után végre

Elfáradtam, már csak a gondolatom járkál
Isten oda fent, napokat számlál
Kilehelem utolsó mondatom is..Megkönnyebbülök
A halál szaga miatt, lassan elszédülök

Azt hiszem itt a vége, nincsen már folytatás
Elkezdődhet, a szokásos szertartás
Elbúcsúzom magamtól, hisz mindig magányos voltam
Ég veled te öreg róka..Pihenj most már holtan.

Könnyeimbe fagyva vérzek tényleg
Meghaltam..Elmúltam..Örökké végleg
Szánalmas napjaim utolsó órája
Rá gondolok..Bizony. Ő rája


Féltve őrzött titok volt minden lélegzet
A pokol bugyraiban egy alak megkérdezett
"Mit keresek itt? Én mindig is jó voltam"
Mégis egy prosti mellett feküdtél holtan

Kemény az élet, de valaki megszokja
Valaki álmot kerget, de valami lerombolja
Valaki célokat tűz ki, de nem teheti meg
Valaki bűnöző, s szabályokat szeg

Az élet nehéz, mégis így szeretjük
Az élet apró örömeit sokszor elfelejtjük
A problémákat olykor rosszul kezeljük
És a múltat könnyes szemmel temetjük...



Látod hova jutottam
A pokol lett az otthonom
Hidd el..Én sem így akartam
Mégis ezt hozta a sorsom

A temetésen nem volt senki
Csak a halk gyász hegedűje
Úgy érzem elhagyott mindenki
Én voltam az..kinek nem volt élete..

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Szeretnék úgy élni, hogy ne kelljen rettegni
Hogy mi fog velem, másnap meg történni
Szeretném, ha végre, úgy alakulna minden
Hogy ne kelljen csüggednem, és minden jó legyen

Szeretnék boldog lenni, és veled együtt nevetni
És a szomorú perceket, veled együtt feledni
Szeretném, ha a jövő csak kettőnkről szólna
Ez a pillanat, bárcsak örökké tartana

Veled lenni, tényleg öröm és mámor
Ha kell a füledbe súgom, nem egyszer..Százszor
Szeretlek, hidd el.. Hogy bizonyítsam?
Érted, szívem, lelkem odaadtam

Szeretnék úgy élni, hogy ne kelljen rettegni
Hogy mikor fogsz végre, engem meg szeretni
Szeretném, ha végre, úgy alakulna minden
Hogy a síromra azt írják "Csak őt szeretettem"

Engedd, hogy kivágjam szívem
Engedd, hogy megszűnjön az utolsó dobbanás
Engedd, hogy elhagyjon a lelkem
És véget érjen az örökös kínlódás

Engedd, hogy könnyem mossa fel a járdát
Engedd, hogy sikolyom törje meg a csendet
Engedd, hogy abba hagyjam az utolsó nótát
És had kívánjak most még egyet

Engedd, hogy álmom hosszú legyen és örök
Engedd, hogy nyughelyem egy verem legyen
Engedd, mert különben a felszínre török
És átgázolok völgyön, hegyen

Engedd, hogy most véget vessek
Minden szenvedésemnek
Engedd..Kérlek, magamra had vessek
Hogy véget vetek az életemnek.

Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.

Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...

Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.

Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.

Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!

Itt voltatok csókolózni,
Mostan jöttök hadakozni?
Jól van hát, jól van, jőjetek,
Majd elválik, ki bánja meg.

Azt a jó tanácsot adom,
Jőjetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.

Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Úgy kiverünk, jobban se' kell,
Még a pipánk sem alszik el!