Már mindennap úgy kelek, hogy látni akarom
Ha közelembe ér, arcom pirul s eltakarom
Nem láthatja a bennem rejlő érzelmet
Még nem. Még nem nyert elég értelmet

Már mindennap hiányzik, nem bírom feledni
Fejemben álmok dúlnak, nem akarnak engedni
Kiejtem nevét, szívem lüktet, miért ő?
Poklok királynője, Tüzes démonnő

Már mindennap jobban kezdek megőrülni
Egy hitvány féreggel nem fog törődni
Sötét titkom tárom ki, nem bírok hallgatni
A sorsom kínoz, most akar vallatni

Nem titkolom, legyen sáros életem
Mindennapjaim csak vele képzelem
Titkom már szabad, de senkit sem érdekel
Egy démonnő átkától szomorúan hullok el.


Savanyú a szám íze, ha arra gondolok
Hogy a szomorú emberek, miért nem boldogok.
Könnyes szemmel tekintek a múltamra
Ami már elmúlt, de mégis mintha tegnap lett volna.

Keserű az érzelem, mely belém hatol teljesen
A szív már sosem pihenhet kényelmesen?
Jéghideg, kihűlt kezeimmel lapozom életem
Melyben azt eltűnt sorokat keresem.

Édes a pillanat, mikor a nap megszárította
Életem, s végül helyreállította,
Hogy boldog lehessek. De mégis hiányzik valami.
Valami, amit még nagyon soká fogok megkapni.


Minden szónak lába kél, ha téged látlak
Az érzések kavarognak, mert téged imádlak
Felhőtlen jó kedv, napsütötte szerelem
Puha meleg bőröd lesz az én végzetem

Elfojtott mondat végek, lüktető szívverés
Lágy csókodtól kellemes az ébredés
Minden pillanat megszűnik, fojtogat a vágy
Kialudt gyertyák, összetúrt ágy

Halk nyögésben kibontakozó kéj
Izzadság cseppekkel tűzdelt forró éj
Szemedben ragyog az ősi tűz
Ajkaid mint a hó, ártatlan és szűz

Minden részed elcsábít, mennyekbe taszít
Hangod simogató, helyzetet alakít
Álmom olcsó kép, te maga vagy az álom
Mégis elhagylak. Sajnálom.


Egy senkinél talán egy picit több vagyok
Talán egy picivel többet én is kaphatok
Nem tehetek semmit, de a reményem még él
Én olyan vagyok, aki a szemével beszél

Kudarcok után a lábaimra állok
Percekből évek lettek, de én még várok
Könnyeim elhagynak, életem elkopik
Szívem még dobod, a légzésem múlik

Egy senkinél talán egy picit több vagyok
Talán ebben az életeben valamit még alkotok
Várnom kell, hisz sorsom megvan írva
De a végén mosolygok, vagy eltávozom sírva?

Kopár fák sírnak, hiszen az elmúlás fáj
Boldogtalan naplemente, magára hagyott táj
Őszi szélben zengő magányos élet
A szívem, mond! Mivé lett?

Kettétörött sors, céltalan útra tér
A szomorúság mellé a boldogság nem fér
Sötét fellegek eltüntetik a sárga korongot
Eső mossa a rég nem járt partot

Vén emberek sóhajtoznak, az életnek vége
Megszűnik minden már nincs ami élne
Tél jő, a hideg tél. Magával hozza fagyos tekintetét
Mely megborzolja mindenki életét.


Talán a legfontosabb vagy a világon.
Talán te nyújtod nekem a mindent.
Hidd el te vagy a legszebb álmom,
Te éred számomra a legnagyobb kincset.

Én nem vagyok méltó hozzád,
De szemem boldogan pihentetem rajtad.
Megérintenélek, de nem várnád,
Hiszen magadat nem nekem adtad.

Egy élet kevés ahhoz, hogy értéked
Felülmúlja bármi e világi.
Te többet érsz. Hogy miért téged?
Ezt nem tudom elmondani.

Talán, ha nem lennék szürke egyed,
Aki most félve írja e verset,
Talán, ha most megfoghatnám a kezed
Téged is átkarolna, az őszinte szeretet.

Az élet fáj. Sokszor történik úgy, hogy szépnek látjuk a napot mégis valahol legbelül azt érezzük, hogy boldogtalanok és magányosak vagyunk. Az élet adott barátokat, szeretetet, de sajnos olyan dolgokat is adott amelyre nincs szükségünk, nem akarjuk, mégis van. Szomorúság... A legutáltabb érzés, ami létezhet és ami még ezt tovább fokozza, hogy szomorúbbak kétszer jobban leszünk, mint boldogok. A boldogságért napokat küzdünk át és az egész abból áll mégis, hogy végül azért küzdünk, hogy amit a küzdés által bekapott szomorúságot alakítsuk át boldogsággá és az igazi boldogság amiért neki álltunk küzdeni, az még mindig távol van és elérhetetlen. Az élet arra tanít, hogy ha jönne a természetes halál erősek legyünk. Az igaz, hogy az ember mielőtt oda kerülne, csak csalódik, szomorkodik, vagy netalántán valami véget vet az életének. Tudni kell szeretni, esélyt adni, gondoskodni, megbocsájtani. Élni kell az életet, akkor is, ha megakarunk már halni, elakarunk felejteni mindenkit. Az élet nehéz, de minden rossz tanít valamire minket és társakat szerzünk, barátokat, vagy akár szerelmet. Az életet élni kell nem szidni.


Este van már. A hold álmosan világít,
A bozontos fűben egy kis szöcske ásít.
Didergő szél fúj s szelíden cirógat
Egy költő éppen álmosan írogat.

Feljegyzi mit érez, s mit gondol szépnek,
Hátra hagyva ezt a kíváncsi népnek.
Gyönyörű sorok, szebbnél szebb szavakkal
Megbűvölve egy-két titokzatos alakkal.

Életre kel a varázs, és a fantázia beindul
A költő feláll, s a hold felé indul
Szemében, a tükörkép játszik
Mosoly az arcon, nyugodtnak látszik.

Fagyos este van, de az érzés melegíti
Ha szomorúság kínozza a szíve kisegíti
Egyedül van, csak a lábnyoma követi
Nem kíván pihenni, valami nem engedi

Becsukja füzetét, a szépet elzárja
Tesz még egy kört, hiszen szól a szél nótája
S amíg fúj tudja, hogy az élete véges
Egy verset írt, de az nagyon beszédes.

Hátrahagyta a holdat, a szeme sem ragyog
Tudja, hogy ezek az utolsó napok
E tudattal élve, sóhajt egy nagyot..
Megfogta tollát s elővett egy lapot..


Köszönöm mindenkinek, akik mellettem állnak
Akik, ha baj van védőangyalként mellém szállnak
Köszönöm nektek, hiszen értetek érdemes élni
És reggelente egy szebb napot remélni

Köszönök mindent, százszor vagy ezerszer
Kisegítettetek már nem egyszer
Sokszor borult viharossá az életkedvem
De akkor jöttetek és sikerült nevetnem

Köszönöm a sok szépet, amit adtatok
Köszönöm, hogy mindig velem vagytok
Hálám a sírotokig üldözni fog
Köszönöm.



Tudatnám a világgal, hogy most mit érzek,
De még magam sem készültem fel.
Szívem megszakad s ezer sebből vérzek,
Oly messze vagy és én nem érlek el.

Percek tűnnek óráknak, napok telnek hirtelen
Gondolataimba merengek és szomorúan észlelem,
Hogy bármennyire szeretném, nem vagy itt velem
S nélküled az élet magányos és színtelen

Mondd, eljössz valaha még értem?
Mert én várok rád, hisz megígértem.
Nélküled nem akarok élni

Várok míg a szerelem létezik
Várok, hisz e pillanat velünk születik
Várok, hiszen megéri reménykedni.

Zenelejátszó


Rendszeres olvasók