Risu-Poems

Fellegekben vagy, bár nem mindig boldog
Ha jön a hideg, van egy kis dolgod
Nem panaszkodsz, példát vehetnék
Ősszel a parkban, veled sírhatnék

Fehér színed az ég lágy ölén
Hatalmas vagy, mégis szállsz könnyedén
Bár színed néha, szürkévé változik
Bánatod arcodból könnyként távozik

Olykor, hívod minden cimborád
Kontinensről kontinensre vándoroltok át
Befeditek az ég minden pontját
És együtt alkottok hihetetlen csodát

Van idő, mikor nyugovóra térsz
A nap uralkodik, s te már nem mesélsz
Én meg csalódottan kereslek az égen
Gyere vissza..kérlek szépen..

Sok mindent láttam
De ilyet még sohasem
Kívánnék tőled
Hisz annyira szeretem

Aprónak tűnsz
Mégis nagy dolgot teszel
Ha akarom őt
Mond, velem leszel?

Pár másodperc
Ennyi látszik belőled
Remélem teljesíted
És hallok még felőled

Eltűntél.
Már csak a szemem ragyog
Ha teljesítetted
Akkor boldog vagyok.

"Sziklán szunnyadó indulat
Mélyből kirobbanó gyűlölet
Lángra lobbant harag
Frissen virágzó alkonyat
Árral úszó bánat
Szemből jövő áradat."

Hagytam e pár sort párnája szélén
Visszanéztem az utca végén
Sóhajom elárulta, hogy nehéz lesz
De kértem szívem "Csak most eressz"

Utamon kísért a gondolat
"Vajon mit érez, mit gondolhat?
Érti e a sorokat? Tudja mit érzek?"
E közben a messzi távolba nézek.

Megpihentem valahol, távol tőle
Nehéz volt kimozdulni mellőle
De hagytam neki pár sort
A papír másik oldalán, mely így szólt:

"A szikla kihűlt, már nyugodt
Felszáradt minden, amely mélyről jött
Elaludt a láng, békében pihen
Feljött a nap, illat terjeng a réten
A vízesés elfojtott mindent
Ne sírj. Tudd szeretlek itt bent."

Manapság hamis minden könnycsepp
Azt hiszik, ha sírnak, akkor minden könnyebb
Felveszik a maszkot, hitetik, hogy baj van
Az ilyen embereknek a szívük helyén szar van

Manapság az agresszió lételem
Táplálja őket a belső félelem
Nem hallgatnak meg senkit. Önző egyedek
Én nem ilyen embereket keresek

Manapság az ember nem bízhat meg senkiben
Mert pár nap múlva kést talál a szívében
Az emberi erkölcs a béka segge alatt tanyázik
Csodálkozol, hogy mindenki egymásnak anyázik?

Manapság a szeretet szó eltűnt a köztudatból
Hiányzik a kedvesség minden mondatból
Lenézzük egymást. Kegyetlen világot teremtünk
Remélem kedves olvasó, ezzel egyetértünk.

Muszáj kiírnom magamból mindazt ami a szívem nyomja. Az egésznek a lényege, az emberi viselkedés és, hogy mennyire lehet csalódni valakiben akit egykor szépnek láttunk belülről. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a belső értékek a legfontosabbak, a külső csak borítás. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy néha a tökéletes belső is lehet becsapós. Az ember nem gondolná, hogy miután megismer egy embert, aki tényleg azt nyújtja amire vágyunk, arról kiderül, hogy mekkora féreg is valójában. Nem mondok neveket, de sajnos mostanában is megismertem embereket, akikről azt hittem jó emberek, közbe ugyanaz a szennyes belülről. Hazudnak, flegmák, türelmetlenek. Persze engem is érhetnek vádak, hogy én ilyen meg olyan vagyok. De mindig csak azok előítéletesek akik nem ismernek. Akik ismernek miért nem mondanak rólam egy rossz szót sem? Na erről ennyit. Rájöttem, hogy az emberek nem maguktól ostoba buta szerencsétlen nyomorékok, hanem csak akkor, ha végre valami boldogság érné őket, (amit még maguk se hisznek el) amitől egyszerűen beparáznak és szerintem még maguk se tudják feldolgozni, hogy mit miért tesznek. Idegesítő ez az emberi szokás. Nem vagyok tökéletes ember én se, de én mindenkivel ugyanolyan vagyok, én nem baszom át a másik embert, és akit szeretek, azt szeretem is. Úgyhogy rájöttem mától először megismerem az embert miután bármit is akarnék, mert a legszebb belsőről is kiderülhet, hogy romlott.

Éjszaka volt. Kettesben a hold fénye alatt.
Szégyenlős szempár. Ne takard magad.
Könnyed csók. Elejtett bókok.
Falon huncutkodó pókok.

Érzem tested melegét. Belém karolsz.
Szerelmes szíved ellen harcolsz.
Ég benned a vágy. Ég benned a tűz.
Nyakad illata az édenbe űz.

Ketten voltunk. Egyedül lettem.
Kihűlt már a hely mellettem.
Érzem még az illatod.
Várom már a holnapot.

Újra este lesz. Újra együtt leszünk.
Együtt alszunk. Együtt kelünk.
Múló pillanatok. De újak is születnek.
Egy szó, mint száz. Szeretlek.

Tetteimnek háttere, magam előtt is ismeretlen
Szívem hegyén ül, fent a fellegekben
Lesi minden mozdulatom, a pillanatra vár
A türelmetlenség és izgatottság mindig vissza jár

Adott egy szív, és adott egy szerelem
A kettő egymás nélkül nem őszinte érzelem
Létezik szerencse? Kérdezem.
Számomra nem hiszem

De ha rád gondolok, megmoccan egy szikra
Szívem lágy lesz, partján nem fekszik több szikla
Új érzés ez, amit te hoztál az életembe
Remélem elkísérsz a végzetembe

Haldokló táj, magányos puszta
Mára már halkan szól e nóta
Kifakult színek, minden por s hamu
A rét szélén egy öreg kihalt falu

Megszűnt az élet, bomlásnak indult
Egy virág, melyben ezer évnyi sikoly szorult
Virágzik, a világ csodája
Illatozik frissen nyílt fehér orcája

Felkelt a porból, az égre tekint
A szél nem fúj, de ő vígan bólint
A szürke tájból, egy fehér pont látszódik
Ő boldog. A virág sosem hazudik.