Risu-Poems

Muszáj kiírnom magamból mindazt ami a szívem nyomja. Az egésznek a lényege, az emberi viselkedés és, hogy mennyire lehet csalódni valakiben akit egykor szépnek láttunk belülről. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a belső értékek a legfontosabbak, a külső csak borítás. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy néha a tökéletes belső is lehet becsapós. Az ember nem gondolná, hogy miután megismer egy embert, aki tényleg azt nyújtja amire vágyunk, arról kiderül, hogy mekkora féreg is valójában. Nem mondok neveket, de sajnos mostanában is megismertem embereket, akikről azt hittem jó emberek, közbe ugyanaz a szennyes belülről. Hazudnak, flegmák, türelmetlenek. Persze engem is érhetnek vádak, hogy én ilyen meg olyan vagyok. De mindig csak azok előítéletesek akik nem ismernek. Akik ismernek miért nem mondanak rólam egy rossz szót sem? Na erről ennyit. Rájöttem, hogy az emberek nem maguktól ostoba buta szerencsétlen nyomorékok, hanem csak akkor, ha végre valami boldogság érné őket, (amit még maguk se hisznek el) amitől egyszerűen beparáznak és szerintem még maguk se tudják feldolgozni, hogy mit miért tesznek. Idegesítő ez az emberi szokás. Nem vagyok tökéletes ember én se, de én mindenkivel ugyanolyan vagyok, én nem baszom át a másik embert, és akit szeretek, azt szeretem is. Úgyhogy rájöttem mától először megismerem az embert miután bármit is akarnék, mert a legszebb belsőről is kiderülhet, hogy romlott.