Risu-Poems

Végtelen az út, mégis ezen járok
Mikor lesz vége? Én is arra várok
Keresem boldogságom, hátha itt sikerül
Hátha megtalálom és egy álmom teljesül

De nincs vége soha, én csak megyek és megyek
Nem tudom már én se, hogy minek
Minek keresek, hisz látod mivé lettem
Egy csőd vagyok, ilyen az életem

Nem adom fel, ha törik, ha szakad
Ha magamba fordulok nem leszek majd szabad
Hisz virágzik bennem, az új élet, érzem..
De kibírom? Őszintén kérdem

Egy reményem maradt, az hogy rád gondolok
Te vagy bennem, miközben az utamon járok
Nem feledem el, hogy kiért is szenvedek
De jó érzés, így most kínomba nevetek

Jó érzés, hiszen te vagy a mindenem
Érted úgy érzem érdemes szenvednem
Csak egy reményem maradt, és az pedig te vagy
Remélem ha vége, együtt maradunk mindörökre.

A sorsom, mely alakítja életem
A sors, mely felülmúlja képzeletem..

Tudja mivé leszek, tudja mikor hibázok
De soha nem szól semmit, ezért soha nem vigyázok
Akaratlanul bántom meg azt, akit nagyon szeretek
Emberi hiba, én mégsem nevetek
Bánom, hogy megtörténik, bánom, hogy így alakul
Nem tudok mit tenni, így hát azt veszem alapul
Hogy mindenki megértő és nem rest bocsájtani
Hogy geci voltam? Én felmerem vállalni
Aláírom a tetteim és becsülöm az igazat
Ezen majd a jó nép büszkén elcsámcsoghat

A lényeg az, hogy a sorsom mely irányít
Bár nem tudok róla, mégis utamon ő vitt
Mindenkitől elnézést, ha egyszer megbántottam
Ha egyszer is valakire, bármi csúnyát mondtam
De higgyétek el, ti többször okoztok fájdalmat
Csak nem veszitek észre. Ez az ami felbosszant..

A sorsom uralja, minden lépésem
És én most tényleg, azt hiszem, ÚGY ÉRZEM
Hogy elhagyott.. Hogy nincsen már többé
Ahogy a szavaim én is úgy válok köddé..

Van amit nem tehetünk jóvá
Van amit nem tehetünk szóvá
Bennünk él és roncsolja idegünk
Mert van.. kit hiába szeretünk

Már nem tudok az égre nézni
Nem tudok mosolyogva élni
Hiszen kínozza az életünk
Mert van..kit hiába szeretünk

Szenvedek, gyötrődök
S magamban őrlődök
Hibáztam és ez lett a végzetünk..
Hisz van..kit hiába szeretünk