Könyörögtem én már mindennek,
De engem se hallgattak meg az égiek.
Sose kértem semmit, csak apró szerencsét,
Amivel rendbe tudom tenni a saját, vagy mások életét.

Verseim azért íródnak, mert bánatom végtelen,
Életem egyhangú, és olykor-olykor színtelen.
Nem tölti ki senki, a sok magányos űrt,
Néha szívesen kezdenék úgy egy mondatot: Együtt..

De fohászkodom tovább, hisz időm, mint a tenger,
Nem akarok mindig, csak legalább egyszer.
Egyszer olyan boldog lenni, mint senki más soha,
Kíváncsi vagyok, mikor jutok oda.



A saját életemet akartam élni,
Ehelyett megkaptam mindenki másét.
Lettem titkos naplójuk,
Melybe leírták bánatuk ezrejét.

A saját életem, mely távolodik,
S már kitudja merre jár.
Ehelyett itt ragadtam,
Ahol mások problémája vár.

A saját életemben,
Akartalak szeretni.
Ehelyett elérték,
Hogy már nem tudok nevetni.

Mint kihűlt csillag
Bolyongva fent az űrben,
Lettem egyedül hirtelen
Ártatlan kis életemben.

Száz meg száz csodát,
Tettem azért, hogy más
Boldogságát felépítsem.
Szép tett mi tagadás.

De beláttam, hiába..
Az egész csak ócska illúzió,
Hiszen az ember féreg,
Egy absztrakt vízió.

Én, mint elhalt JÓ,
Lettem magamban, egyedül.
Én, ki újjá született Rossz,
Lettem romlott, legbelül.

Mint kihűlt csillag
Bolyongva fent az űrben,
Lettem egyedül hirtelen
Ártatlan kis életemben.

Száz meg száz csodát,
Tettem azért, hogy más
Boldogságát felépítsem.
Szép tett mi tagadás.

De beláttam, hiába..
Az egész csak ócska illúzió,
Hiszen az ember féreg,
Egy absztrakt vízió.

Én, mint elhalt JÓ,
Lettem magamban, egyedül.
Én, ki újjá született Rossz,
Lettem romlott, legbelül.

Vétek lenne szó nélkül búcsúzni,
Mint a folyót kar nélkül átúszni.
Vak embernek már nem számít a szépség,
Hiába erősebb benne minden érzék.

Láb nélkül elvész a romantikus séta,
Télen a naplemente, ugyan olyan béna.
Ki süket lett, életét nem járja át dallam,
A néma is akárhogy ordíthat, hogy meghalljam.

Mindegyik elveszít fontos értéket,
Mégis képesek élni teljes életet.
Mindenkiben van annyi erő,
Hogy a saját életében mindig ő legyen a nyerő!

Zenelejátszó


Rendszeres olvasók