Haldokló táj, magányos puszta
Mára már halkan szól e nóta
Kifakult színek, minden por s hamu
A rét szélén egy öreg kihalt falu
Megszűnt az élet, bomlásnak indult
Egy virág, melyben ezer évnyi sikoly szorult
Virágzik, a világ csodája
Illatozik frissen nyílt fehér orcája
Felkelt a porból, az égre tekint
A szél nem fúj, de ő vígan bólint
A szürke tájból, egy fehér pont látszódik
Ő boldog. A virág sosem hazudik.
Bejegyezte:
Risupoems
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése