Az élet fáj. Sokszor történik úgy, hogy szépnek látjuk a napot mégis valahol legbelül azt érezzük, hogy boldogtalanok és magányosak vagyunk. Az élet adott barátokat, szeretetet, de sajnos olyan dolgokat is adott amelyre nincs szükségünk, nem akarjuk, mégis van. Szomorúság... A legutáltabb érzés, ami létezhet és ami még ezt tovább fokozza, hogy szomorúbbak kétszer jobban leszünk, mint boldogok. A boldogságért napokat küzdünk át és az egész abból áll mégis, hogy végül azért küzdünk, hogy amit a küzdés által bekapott szomorúságot alakítsuk át boldogsággá és az igazi boldogság amiért neki álltunk küzdeni, az még mindig távol van és elérhetetlen. Az élet arra tanít, hogy ha jönne a természetes halál erősek legyünk. Az igaz, hogy az ember mielőtt oda kerülne, csak csalódik, szomorkodik, vagy netalántán valami véget vet az életének. Tudni kell szeretni, esélyt adni, gondoskodni, megbocsájtani. Élni kell az életet, akkor is, ha megakarunk már halni, elakarunk felejteni mindenkit. Az élet nehéz, de minden rossz tanít valamire minket és társakat szerzünk, barátokat, vagy akár szerelmet. Az életet élni kell nem szidni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése