Risu-Poems

Este van már. A hold álmosan világít,
A bozontos fűben egy kis szöcske ásít.
Didergő szél fúj s szelíden cirógat
Egy költő éppen álmosan írogat.

Feljegyzi mit érez, s mit gondol szépnek,
Hátra hagyva ezt a kíváncsi népnek.
Gyönyörű sorok, szebbnél szebb szavakkal
Megbűvölve egy-két titokzatos alakkal.

Életre kel a varázs, és a fantázia beindul
A költő feláll, s a hold felé indul
Szemében, a tükörkép játszik
Mosoly az arcon, nyugodtnak látszik.

Fagyos este van, de az érzés melegíti
Ha szomorúság kínozza a szíve kisegíti
Egyedül van, csak a lábnyoma követi
Nem kíván pihenni, valami nem engedi

Becsukja füzetét, a szépet elzárja
Tesz még egy kört, hiszen szól a szél nótája
S amíg fúj tudja, hogy az élete véges
Egy verset írt, de az nagyon beszédes.

Hátrahagyta a holdat, a szeme sem ragyog
Tudja, hogy ezek az utolsó napok
E tudattal élve, sóhajt egy nagyot..
Megfogta tollát s elővett egy lapot..