Kopár fák sírnak, hiszen az elmúlás fáj
Boldogtalan naplemente, magára hagyott táj
Őszi szélben zengő magányos élet
A szívem, mond! Mivé lett?
Kettétörött sors, céltalan útra tér
A szomorúság mellé a boldogság nem fér
Sötét fellegek eltüntetik a sárga korongot
Eső mossa a rég nem járt partot
Vén emberek sóhajtoznak, az életnek vége
Megszűnik minden már nincs ami élne
Tél jő, a hideg tél. Magával hozza fagyos tekintetét
Mely megborzolja mindenki életét.
Bejegyezte:
Risupoems
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése