Risu-Poems

Merengek, gondolkodok, mikor lesz már jó
Mikor lesz az életem szikrázó
Tudom nem érdemlem, de nem bánnám
Ha magamat a tükörben mosolyogva látnám

Hiába ücsörgök, és várok
Csak jobban süpped alattam az árok
Végül elnyel és szép csendben megfolyt
Helyére kerül, egy színtelen mély folt

Egyedül vagyok, már meg sem lepődök
Hogy mit rontottam el? Én is ezen tűnődök
Írhatnék száz sort, de egy sorral is beérem
Aláírásnak pedig, használom a vérem

Sose gondoltam volna, hogy majd egy lyukban heverek
És hogy elvész minden, amit nagyon szeretek
Elvészel te is, a családom, a hazám
Semmi nem úgy történik, ahogy én azt várnám

Érzem a kínt, kezd leperegni az utolsó szalag
Fel sem tudom dolgozni, oly gyorsan szalad
Felnézek a sötétségre, és becsukom a szemem
Hátra dőlök, az eszméletem csendben elvesztem

Már kezdek eggyé válni a nyomasztó földdel
Már kezdek eggyé válni a süvítő széllel
Már kezdek eggyé válni a virágzó réttel
Már kezdtem elhinni..Hogy bármit is érzel..