Risu-Poems

Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek,
Tudd meg jól, én nem érted élek,
Nem érdekel mit csinálsz, de hallgass meg kérlek,
Kimondom végre, hogy mégis csak félek.

Ütött az óra, és fetrengek az ágyon,
mert bizony a szememre nem jön az álom,
te jársz a fejembe, pedig utállak tényleg,
takarodj ki a fejemből! létszives értsd meg!

Nem hiszem el, eljött a másnap,
az érzelmek, az agyamig felmásznak,
sírnom kéne, de nevetek magamon,
hogy nem tűnsz ki a fejemből, EZT MÁR NAGYON UNOM!

Figyelnék az órán, de baszottul zsibbadok,
aranyerem lesz, hát lassan kipurcanok,
miért kellet ezt tennem, most végig csak én szopok,
és te boldog vagy, ez nagyon csúnya dolog!

Kezdem unni, hogy ezen töprengek,
szenvedek egész nap, a kínok gyötörnek,
de várj már, most már jóvá kéne tennem,
a testemre viccből, mustárt kell kennem.

Mikor mással látlak, megfájdul a szívem,
szeretnélek? áh, korántsem hiszem,
Gyűlöllek. Ez úgy ahogy van biztos,
de hogy miért zavar akkor? ez számomra titkos..

Kezdek fáradni, és nem tudok felkelni,
pedig azt a napot, túl kéne még élni,
hidd el, nem akarlak többé,
mégis rád gondolok, nem mehet ez így örökké.

Hát megfogtam a kést, és a szívembe mártottam,
inkább mint téged, magamat bántottam,
nem hiszem el, mégis megtettem magamért,
most már megnyugodtam, búcsút mondtam mindenért.

Többé már nem jutsz majd az eszembe,
de a kés, még itt maradt a kezembe,
Anyám rám talál, hívja a mentőket,
a kocsiban halok meg, és elhagyom az életet.