Risu-Poems

Ha tehetném, most is fognám a kezed,
Melyet egykor a vállamra tetted,

Őszinte mosolyod elrepített messzire,
Nem szerettem még soha ennyire,

Te voltál az igazság, a sok hazugság közt,
Te álltál minden szép fölött,

Egy csillag voltál, mely csak rám ragyogott,
És oly gyorsan hulltál le..mindenen megborzongott.

Vissza gondolok arra a nyárra,
Azokra a vért pezsdítő forró éjszakákra,

Annyira hiányzol, Könnyes szemmel merengek,
Mai napig nem értem.. egyedül fentrengek,

A naplemente még mindig olyan szép,
és magányos, az ég sem ugyanolyan kék,

Mint akkor volt.. mikor csak egy hajszálon múlott épp,
Hogy nem fogott, most először, az a rohadt fék,

Távoztál, de nem a szívemből,
Mellőlem igen.. de nem az életemből.