Voltatok már szerelmesek? Ha nem akkor én tudok mondani pár szót róla. Nem tudsz élni a másik egyén nélkül, nem tudsz olyan dologra gondolni, amibe ne őt lásd, és nagyjából nem tudsz úgy eltölteni egy percet, hogy a szálak ne ő hozzá vezessenek. És ez mind szép és jó lenne, de sajnos, mint sok más dologból, a szerelemből is több féle változat van. Én most csak egyet szeretnék boncolgatni, még pedig a viszonzatlan szerelmet. Te megláthatod az ő lelkét, te beleszerethetsz az apró kis mozdulataiba, elcsábulhatsz a hangjától és az illatától, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy ő is ugyanezt fogja érezni, ha rád néz vagy éppen beszélget veled. Sőt nem is biztos, hogy lát téged valaha, mert olyanba szeretsz, aki már-már illúzió. De vegyük nyugodtan a legfájdalmasabbat. Beleszeretsz egy olyan emberbe, akit majdnem mindennap látsz, talán még jóba is vagytok, beszélgettek, és úgy érzed, hogy a világ veled van, hogy melléd adott egy ilyen nagyszerű teremtményt, de nem. Az életben a legnagyszerűbb dolgok ingyen vannak, viszont rohadt nehéz őket "megszerezni". Így van ez a szívvel is. A másik ember szívével. Te szeretheted minden porcikáddal, te megadhatnál neki az égvilágon mindent, de ha őt ez nem érdekli, akkor kezdődik a baj. Önmagadat fogod hibáztatni és nem pedig őt. Pedig őt kéne, de az ember egy megfejthetetlen faj.. Miért saját magát emészti egy olyan dolog miatt, amit nem is ő követett el? Nem lehet valakit hibáztatni azért, mert szerelmes lesz. Ugyan kérem, ez nem bűncselekmény, amely joggal követel bűnöst s áldozatot, ez csak szerelem, a leggyilkosabb fajtából. Sokan töprenghetnek azon, hogy mit követtek el, hogy a világ legnagyszerűbb érzése költözött a szívükbe, mégis oly annyira fájdalmas, mint más rossz dolgok együtt véve, sőt, azok talán még el se érik ezt a szintet. Hogy miért nem szeret belénk az a személy, akiért mi epekedve várunk hajnalokon át? Ez egy nehéz kérdés és szomorú. Rá kell jönnünk, hogy a jó dolgokat, csak azok kaphatják meg akik megveszik, de azok csak mű dolgokat kapnak, műboldogság, műszerelem, műélet. Akik küzdenek, sokszor fognak csalódni, sokszor fognak olyanba szeretni, akik nem viszonozzák, de befog érni a gyümölcsük, és az lesz majd az igazi. Az igazi boldogság, az igazi szerelem és az igazi élet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése