Risu-Poems

Én már tudom milyen, az élet másik oldala,
Én már tudom milyen, a magány színpada,
Hiszen főhőse vagyok a saját életemnek,
És okkal mondhatom, vannak véletlenek.

Minden olyan fura, már semmi sem monoton,
Hogy jó kedvem van, és túl vagyok egy holt ponton.
Eddig megakartam halni, gondoltam ez túl nehéz,
De általad én lettem az, ki mindennel szembenéz.

Én már tudom milyen, kisírt szemmel aludni,
Én mát tudom milyen, ha szíved ketté töri valaki,
De sosem adtam fel, mert mindig arra vágytam,
Amit az elmúlt napokban éreztem s láttam.

Minden olyan fura, hiszen mosolygok a világra,
Belül néha széttép, a magány nyíló virága,
De nem engedem nőni, mert boldog akarok lenni,
És ezért én, mindent megfogok tenni.