Álmodtam egy szigetet. Ezen a szigeten olyan élet honolt, amely teljesen eltér bármilyen földi ember elképzelésétől és olyan távlatokba kalauzol, amelyet csak az erős emberi fantázia tud elképzelni. Olyan dolgok sokasága található meg itt, amelyet nem a gyenge lélek és a hazugság irányít, hanem egy olyan érzelem, amelyet az emberek csak úgy hívnak: "szeretet". De mi is lehet ez a szeretet, amely sok ember életét megkeseríti, hiszen tévhitekbe csalja őket és aztán, mint elhasznált zsebkendőt úgy dobja el magától a használóit. Ez a szeretet az élet morbid játéka. Mégsem tudunk élni nélküle. De ezen a szigeten minden más. A sziget a "szeretet" szót úgy használja, ahogyan mi megálmodjuk. Itt létezik hűség, örök szerelem és feltét nélküli szeretet. Viszont valaki ez alól kivétel. Van a szigetnek egy lakója, aki másképp gondolja, és teljesen eltérő életfelfogással közelíti meg a dolgokat. Számára az élet nem csak arról szól, hogy elkötelezze magát és mindenkit szeressen, hanem hogy igenis át kell élni a fájdalmat, ahhoz, hogy jobb emberré válhassunk. A fájdalom edzi meg a szívet, tanítja a lelket és gondozza a kialakított képet a világról. A szigetet elárasztó öröm és boldogság, a pompázó kertek, házak, szökőkutak azt az érzést keltik, hogy minden jó és boldog. De Ő tudja, hogy nem az. A sok szín mögött megtelepszik a sötétség és vár. Várja, hogy egyszer szétroppantsa mind azt, amit felállított pont ezért. Hogy bosszút állhasson. Hiszen legyen bármilyen egy világ - független attól, hogy jó-e vagy rossz - a szomorúság és fájdalom alól egyik se kivétel. Az emberek önmagukat áltatják azzal, hogy elhiszik a mesét arról, hogy létezik "örök" és hogy létezik "szerelem". Ezek a szavak minden egyes kiejtés után egy apró heget vágnak az ember szívébe és onnantól nincs megállás. Gyarapszik és egyre inkább kiöli az érzelmeket és átveszi a hatalmat a szív felett..Álmodtam egy szigetet. De felébredtem. Nem tetszett amit ott láttam, mert az ember hiába képzeli el azt, hogy máshol jobb lenne, a hazugság és az utálat ellen nincs menekvés. De miért is menekülnénk? Mi emberek azért létezünk, hogy életünk során keresztül menjünk olyan dolgokon, amelyek csak megerősítenek és megtanítanak élni. Aki álomvilágban él és nem hagyja, hogy a szíve néha sírjon, az sose fog teljes életet élni. Lehet szeretni valakit, de ne vigyük túlzásba, hiszen egyszer úgyis véget ér. Lehet bízni, de ne hagyjuk, hogy emiatt kiderítsék a gyenge pontjainkat és alattomosan oda vájják a kést. Lehet haragudni, de nincs értelme. Az élet úgyis véges. Egy dolgot szabad csinálni, de azt teljes szívvel. Élni. Élni kell az életet, mert ha elhalasztunk dolgokat nincs visszaút. Mindig adni kell esélyt, és beletörődni abba, hogy pont azt nem kapjuk meg, amit szeretnénk, de ha olyan dologba törődnénk bele, amely csak látszólag nem jó, de később kiderül róla, hogy mégis csak olyan, mint amit szerettünk volna, akkor azt nem szabad eldobni és várni kell, hátha tényleg olyan, mint amit szerettünk volna egykor. Türelem kell, és az olyan türelem, amellyel együtt cselekszel is az élet ellen az egyetlen módszer, hogy túléld. Minden ember más, de az élet ugyanaz.
Ha elengeded megbűnhődsz. Ha élvezed? Próbáld ki.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése