Egy vándor, kinek arca az évektől fáradt
Szíve mélyén leülepedett ezerévnyi bánat
Egyedül járja az óceánokat, hegyeket
Hogy magányos-e? Meglehet.
Nem pocsékol időt, csak járja a végtelent
Ha szomorú, nem marad a mélyben lent
Rá vigyáznak a csillagok s a láthatatlan angyalok
Neki még nyitva állnak azok a bizonyos ablakok
Lehunyja szemét, álmokat dédelget
Még egyszer felnéz, hogy lássa a csillagos eget
Csönd van, nem zavarhatja senki
Így szokta a bánatot végleg elfeledni
Bejegyezte:
Risupoems
2 megjegyzés:
Rá vigyáznak a csillagok s a láthatatlan angyalok - tökéletes :)
köszönöm:)))
Megjegyzés küldése