Risu-Poems

Elbújt a tér, már nincs többé vágy,
Kihűlt a párnám, idegen az ágy.
Ketyeg az óra, furcsa táncot jár,
A szívemben a dobogás, már messze szállt.

Léptek zaja töri meg a csendet,
Szavak nélkül rakok itt bent rendet.
Már nincs több zavar, a kontraszt enyhült,
Gyere velem, tegyük színesebbé együtt.

Kipárnázott valóság, de nem az igazi,
Az egész társadalmat a mocsok viszi.
Hidd el ember, ez nem a megváltás,
Ez olyan, mint vakembernek a látás.

Elgörbült térben látom magam,
Ez nem olyan könnyű, hogy annyiban hagyjam.
Az illúziókat már barátként kezelem,
Elhiszem, hogy te boldog leszel velem.